2012. március 30., péntek

Narancsos csokitorta

Sokan várják már a narancsos csokitorta receptjét! Nagy sikere volt a fesztiválon is. Elkészítheted otthon magadnak, és meg is rendelheted tőlünk, rendeles@nyersetelakdemia.hu
A képen látható torta a Nyersétel Akadémián készült, szakácsunk Varga István készítette. 

Narancsos csokitorta felvágva


Hozzávalók
Alap:
2 csésze dió (beáztatva)
2 csésze áztatott datolya1/2 csésze kókuszreszelék (opcionális)
3 evőkanál kakaópor
csipet só

A hozzávalókat aprítógépben morzsásra aprítjuk. Akkor jó az állaga, ha a gépben még morzsás, de ha az ujjunkkal összenyomjuk, akkor összetapad. A kókuszreszelékkel a szilárdságot lehet beállítani, ha túl lágy lenne a tészta, akkor kell használni, egyébként elhagyható.
A masszát belenyomkodjuk egy tortaforma aljába úgy, hogy körben 4-5 cm-es pereme legyen.
Aszalógépben 3-4 órán keresztül, majd kivesszük a tortaformából, és még 1-2 órán át aszaljuk (vagy sütőben, nyitott ajtónál).
A megaszalt torta alap sokáig eláll, és bármikor betölthető. 
Ha azonnal fogyasztjuk, akkor nem is szükséges aszalni, betöltjük a tortát, és már esszük is. 

Narancsos töltelék:
2 csésze mandula
4-5 frissen facsart narancs leve
kiskanál méz, csipet citromhéj, kiskanál citromlé

A mandulát beáztatjuk, a héját lehúzogatjuk. Aprítógépben finom morzsásra aprítjuk. Annyi narancslét teszünk hozzá, hogy egy sűrű, nem folyós masszát kapjunk. Azért nem írtam pontos mennyiségeket, mert a mandulától függ, hogy mennyi narancslét vesz fel (mennyire volt száraz, mennyi ideig áztattad...)
Ízesítheted mézzel, kevés citromlével, narancshéjjal. 

Csokis töltelék:
1 csésze kesudió
1-2 kanál kakaóvaj (vagy kókuszolaj)
3 evőkanál kakaó
1 evőkanál méz
1 csésze datolya beáztatva

A kesudiót porrá őröljük, turmixgépben simára keverjük kevés vízzel, a kakaóvajjal és a datolyával. Ezután hozzákeverjük a kakaót és a mézet, ezt már gép nélkül, kézzel jól eldolgozzuk. Ha túl sűrű lenne, akkor kevés vizet, ha túl híg, akkor még őrölt kesudiót tegyél bele. Egy jó állagú, krémes, mégis szilárd csokikrémet kapunk. A kakaóvaj vagy a kókuszolaj szobahőmérsékleten szilárd halmazállapotú, ezért az ízén kívül még a csokikrém szilárdságához is hozzájárul, jobban vágható, gusztusosabb lesz a tortánk.

Narancsos csokitorta

Összeállítás:
Az alapra először a narancsos réteget kenjük úgy, hogy kb a perem feléig érjen. Ezután rásimítjuk a csokis réteget, majd egy hosszú késsel elsimítjuk a tetejét. Díszíthetjük reszelt narancshéjjal, csokidarabkákkal, mentalevéllel, stb.
Jót tesz neki egy kis állás a hűtőszekrényben.

6 megjegyzés:

Anazar írta...

Remekül néz ki!!

ezisén írta...

Húsvétkor kipróbálom, csodásan néz ki!!!

Judit írta...

Ilyen tortát kaptam a héten a páromtól, de még nem tudtuk felszelni. majd ma este... Ezek szerint így néz ki belülről, már kíváncsian várom ;-)))

Gitta írta...

Hát igen, nagyon finom...

schmidtera írta...

Hol lehet olyan datolyát kapni, ami nem cukrozott?
köszi

Gitta írta...

Biorganic forgalmazza, bio aszalt datolya, nincs más benne...